Ugrás a fő tartalomhoz
Keresztury Dezso Városi Muvelodési Központ logója
Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ
Facebook
Instagram

Stációk Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitója

márc
10
csütörtök
17:00

 

MÁRCIUS 10. csütörtök 17.00

 

Kiállítás megnyitó

 

Stációk

Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitója

 

A szokásostól eltérően a művész nem méltató beszéddel, hanem Mozsár Eszter újságíróval történő beszélgetéssel kívánja a tárlatot megnyitni.

 

A kiállítás tartama alatt a művészről 2020-ban megjelent "Isten és a világ" című album kapható.

 

„Tóth Csaba 1985-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, mestere: Sváby Lajos. 1990-től tanít a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, alapító tagja a Rumi Rajki István Műpártoló Körnek. Művészetelméleti tanulmányokat publikál. A 80-as évek végéig absztrakt expresszionista szellemben festett, majd ezt követően, 1991-től sajátos konceptuális-újfigurális képeket készít. Késő középkori reneszánsz és barokk mesterek festményeit festi újra, monokrommá redukálva az eredeti műveket. Vásznainak vízszintes tengelyébe egy-egy szót vagy fogalmat fest, amely az egész képnek – az idézett műalkotástól eltérő – új címet és értelmet ad.”

                                                Gyulai Gergely

 

A kiállítás április 12-ig tekinthető meg.

A belépés díjtalan.

Nyitva-tartás: keddtől péntekig 10.00-18.00 óráig, szombaton 9.00-13.00 óráig

Megosztás:

Programnaptár

< 2024. október >
H K SZ CS P SZO V
30 1 2 3 456
78 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 2930 31 123
Részletes programkereső
-
Aktuális programfüzet Programfüzet 2024.szeptember-október
Programfüzet 2024.szeptember-október
Keresztury VMK hírlevél
Légy naprakész a programokból! Iratkozz fel!