Ugrás a fő tartalomhoz
Apáczai Csere János Művelődési Központ logója
Apáczai Csere János Művelődési Központ
facebook
instagram

Színek, fények, hangulatok

szept
24
csütörtök
18:00
Kiállítás Farkas Ildikó, amatőr festő alkotásaiból

Ildikó, amatőr festő és a Dienes-kör tagja, alkotásain keresztül a természet szépségét mutatja meg. Tájképei tavakat, tengeri hullámokat, hajókat és sziklás partokat idéznek, botanikai képein pedig virágok és rétek elevenednek meg.
Az akvarell különösen közel áll hozzá: a technika könnyedsége, finom, szétáradó festékfoltjai és kiszámíthatatlansága egyszerre jelentenek kihívást és játékos kísérletezést számára. Képeiben nemcsak a látványt, hanem a pillanat hangulatát és a fények vibrálását is igyekszik megragadni.
A természetábrázolások mellett portrék és balerinákat ábrázoló művei szintén helyet kapnak a tárlaton, a táncosok kecsessége és harmonikus mozgása tanítványai révén különösen inspirálóvá vált számára. A kiállításon még tus- és grafitrajzokat láthatnak az érdeklődők.

A rendezvény a Van egy hely programsorozat része, amely amatőr alkotóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget.
Várunk mindenkit szeretettel!

Helyszín: Apáczai Művelődési Központ Galériája

A kiállítást méltatja: Turbuly Lilla, író, színikritikus

Műsor: Szili Barbara

Megosztás:

Programnaptár

< 2026. szeptember >
H K SZ CS P SZO V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1234
Részletes programkereső
-
Aktuális programfüzet Programfüzet 2026. szeptember-október
Programfüzet 2026. szeptember-október
Keresztury VMK hírlevél
Légy naprakész a programokból! Iratkozz fel!