Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap

Rékasi Károly Wass Albert estje

2019. február 06., szerda - 18:00

Előadja: Rékasi Károly színművész 

Zenei szerkesztő: Tóth Zoltán

Helyszín: Keresztury Dezső VMK

Gróf Czegei Wass Albert levelei, versei, írásai alapján összeállította és a filmmontázsokat készítette: Koltay Gábor (Magyar Örökség-díjas, Érdemes Művész)

Az előadói est „cselekménye” az 50-es évek elején, Amerikában kezdődik. A  második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeket bemutató összeállítás főként Wass Albert (1908-1998) életében jelentős szerepet játszó asszonyokhoz (Siemers Éva, Elizabeth McClain, Éltető Marianne, Szeleczky Zita) írott szerelmes leveleiből, prózai műveiből és az Adjátok vissza a hegyeimet című film montázsaiból, valamint természetesen – az írót megformáló - Rékasi Károly színművész erős és megrendítően szép alakításából építkezik.

A hetvenperces előadói est eszköztára további tartalmi és szcenikai elemekkel egészül ki, hiszen szerepet kap benne a háttérvetítés, valamint az elhangzott szövegek hangulatát fokozó, vagy éppenséggel ellenpontozó zenei aláfestés.

A 2010 decemberében, a Thália Színház Stúdiójában bemutatott, 200. előadásához közeledő, nagyhatású országjáró produkció 2017. tavaszi felújítása Rékasi Károly nagy visszatérése is egyben korábbi motorbalesetéből fakadó, elhúzódó gyógykezelését követően. A „Szerelmem, Erdélyt“ 2017 őszétől a József Attila Színház tűzte műsorára, Gaál Erzsébet Stúdiójában.

Belépő: 
2000 Ft (2019.01.07-ig)
2500 Ft (2019.01.08-tól)
Jegyértékesítés: személyesen a Keresztury Dezső VMK-ban és az Art Moziban ünnepi nyitva tartás szerint, illetve online a www.kereszturyvmk.hu weboldalon. 
 
 
 

 

 

 


 

Betöltés...