Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap

A 70 éves Kotnyek István képzőművész Elhagyott terek türkizzel című kiállítása

2018. október 10., szerda - 18:00

A 70 éves Kotnyek István képzőművész Elhagyott terek türkizzel című kiállítása

Megnyitó: 2018. október 10. szerda 18.00óra

Kotnyek István 1948-ban született a ma már Nagykanizsa és Zala megye részeként, Miklósfa néven számon tartott, ám hajdan a szomszéd megyéhez tartozott Somogyszentmiklóson. Budapesten szerzett dekoratőr- és kirakatrendező végzettséget. A képzőművészet mellett fotózással és rövidfilm- készítéssel is foglalkozik. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt már, 1992-ben Zala Art díjat kapott, egy évvel később pedig kiérdemelte Zala Megye Közgyűlésének Alkotói Díját is. 2002-ben a győri Mediawaven Párhuzamos Kultúráért címmel újabb elismerést vehetett át.

„Ez az ember megszállott megfigyelő, gondolkodó fotográfus, aki nem pillanatfelvételeket készít, hanem egy-egy gondolkodási folyamat valamely fázisában megkeresi és rögzíti azt a kompozíciót, melyben leginkább kifejeződik a képet világra hozó gondolat.” Buglya Sándor

A tárlatot megnyitja: Dr. Cséby Géza irodalomtörténész

Közreműködik: Molnár Árpád előadóművész

A kiállítás 2018. október 27-ig tekinthető meg.

Látogathatók nyitvatartási időben:

Kedd-péntek: 10.00-18.00, szombat: 9.00-13.00

A belépés díjtalan.

Betöltés...