Macskurák, avagy farsangi álarcok címmel népi kézműves pályázattal egybekötött kiállítás

Díjazottak:

1. korosztály 

Somlai Nóra-Szántó Dóra

Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulói

2. korosztály

Takács Vanessza Dr. Papp Simon Általános Iskola, Gellénháza 8. osztályos tanulója 

A pályázatot 2 korosztálynak hirdetjük meg:

1. korosztály: általános iskola 1-4. évfolyamai

2. korosztály: általános iskola 5-8. évfolyamai

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház pályázatot hirdet a város és környéke általános iskolásainak farsangi álarcok elkészítésére különböző szabadon választott népi kézműves technikákkal és természetes alapanyagok felhasználásával.

A pályázat nagyszerű lehetőség, hogy gyerekek és segítőik utánanézzenek, tanuljanak egy kicsit a hagyományos népi kultúráról és fantáziájukat használva mutassák be nekünk az általuk elkészített alkotásokat.

Egy pályázó 1 pályamunkával nevezhet.

Az alkotás hátoldalára kérjük ráírni:

a pályázó nevét, címét, életkorát, iskoláját, szülő e-mail címét, telefonszámát - az e-mail cím megadása nagyon fontos, hiszen ezen értesítünk mindenkit -, valamint az alkotás címét.

Az alkotások beküldési határideje:

2024. február 5.

Beküldési cím:

Postán: Keresztury Dezső VMK, 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.

Kérjük a küldeményre írják rá: „Gébárt Macskurák”

vagy személyesen leadható: a Keresztury VMK információjába 2024. január 29-február 2. között és február 5-én 9.00-19.00 óra között

Csak személyesen leadható: Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház, Zalaegerszeg, Gébárti-tó 2024. január 29-február 2. között és február 5-én 10.00-15.00 óra között

Díjazás: A beérkező alkotásokat szakmai zsűri értékeli. A zsűri döntése alapján a legszebb alkotásokból kiállítást rendezünk, a legkiválóbb munkákat beküldők díjazásban részesülnek, korosztályonként 3 díjat adunk át.

A díjátadó időpontja: 2023. február 11., vasárnap 14.00 órakor a Gébárti Alkotóházban.

További információ kérhető:

e-mailen: kezmuveshaz1981@gmail.com

06 92/312-744, 06 30/362-0493, 06 20/260-1429 telefonszámokon

Ajánlott irodalom:

Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások

Farsang Magyar Néprajzi Lexikon / (oszk.hu)

https://zalavolgyeertektar.hu/neprajzi-gyujtesek/

Kiss-Molnár István: A macskurázás

Szakirodalmat böngészve láttam, hogy a vidéken általánosan elterjedt szokás volt a maszkázó alakoskodás. Konkrét gyűjtést nem találtam egy településről sem.

Káváson Kozma Józsefné (szül. 1932) emlékeit felidézve az alábbiakat mondta el a helyi macskurázásról. E szokást már a negyvenes években is macskurázásnak hívták. Hamvazószerda előtt, húshagyó kedden, estétől, sötétedéstől jártak a faluban házról-házra. A farsangi időszakot zárták le ezzel a szokással, valamint a telet búcsúztatták el. 

A szomszédos Zalaszentgyörgyön a szokás azóta is folyamatosan él ugyanabban a formában. Változás talán annyi történt, hogy manapság már a hagyományt lelkesen őrző felnőttek járnak, míg Kozma Józsefné 14 éves korában volt utoljára. Fiúk és lányok vegyesen jártak addig, amíg meg nem házasodtak. Előkészület csak minimális volt, megfelelő rongyokat, jelmezeket kerestek általában otthon, botot vágtak, amelyet aztán a kezükben vittek. Megbeszélték a találkozás helyét és idejét. Rongyból álarcot készítettek, harisnyát húztak a fejükre, arcuk elé. Céljuk a felismerhetetlenség volt. 

2-3 fős kiscsoporttól egészen 10-15 fős, nagyobb társulások jártak házról-házra. Néha több kisebb csapat, ha összetalálkozott egyesültek és így folytatták útjukat. Régen a legjellemzőbb macskurák, kissé groteszk összeállítású jelmezek voltak: menyasszony, vőlegény, vőfély, koszorúslány. Ma már bármilyen álarcot és jelmezt felöltenek.

Miután egy háznál megálltak és oda beengedték őket a háziak kérdezgették az alakoskodókat, ki akarták találni, hogy ki van az álarc mögött, próbálták beszédre ösztönözni őket. Ám ez tilos volt. A macskurázó nem szólalhatott meg. Nem ismerhették fel a háziak. Bólogattak, mutogattak, ha kérték őket táncoltak is, de néma csendben. Miután néhány percig folyt a vidám bolondozás, a háziak borral, fánkkal, süteménnyel kínálták a macskurázókat régen, később már pénzt is osztogatnak. Búcsúzáskor odakiáltották a háziaknak, ha elégedettek voltak a vendéglátással, hogy. Régen szívesen fogadták őket, ám az idősebbek már akkoriban sem és ma sem engedik be a jelmezeseket. 

Miután végigjárták a falut, estére macskura bált szerveztek, ahová a felvett jelmezekben, maskarákban érkeztek. E bálokban – a negyvenes, ötvenes években- megfogadott cigányzenészek muzsikáltak, az emlékek alapján a következő hangszeres felállásban: hegedű, brácsa, bőgő, cimbalom.

Adatközlőm elmondását összegezve még a következőkkel tudom kiegészíteni. E szokás egyben adománygyűjtő, termékenységvarázsló, télbúcsúztató szokás is. Követi a hasonló szokások szinte klasszikus felépítését: beköszöntő, engedélykérés, párbeszédek, adománykérő, elköszönő formulák. Mindezt azonban néma csendben. Fantasztikus módon pantomimikus formában.

Beköszönnek: amikor ajtót nyitnak nekik, hajlongnak a háziak előtt, megemelik a kalapjukat. Engedélyt kérnek: elmutogatják, hogy bejöhetnek-e? Szabad-e itt macskurázni? Párbeszédek: Próbálják a háziak kitalálni kik ők? Kérdezgetik, akár cselesen is, például „Te Feri anyád vak tyúkja megtalálta már a szeget?

Itt azon volt a hangsúly, hogy próbálkoztak a háziak, különböző nevekkel, céljuk, hogy véletlen ráhibázzanak, azonban szégyen volt, ha valakiről lehullt az inkognitója. Amikor úgy gondolták, következett az adománykérés: pantomimikus mozdulatokkal közlik: kérünk enni, inni, pénzt, vagy akármit. Bőségesen megkapták a magukét, búcsúzkodnak megint csak mutogatva, de nagyon közérthetően, nyilvánvalóan.